FORMTHOTICS™ Youth  –

a természetes támogatás

Gyermekeink lába folyamatos változás mellett fejlődik a felnőtt lábszerkezet irányába, körülbelül 14 éves korukra érik el a felnőtt láb méretet. A legtöbb városi környezetben felnövő gyermek életéből kimarad a fára mászás, a homokban, kavicson, fűben szaladgálás mezítláb. A sok ülés, kemény felületen való mozgás és a kényelmetlen, nem megfelelő méretű, formájú cipő használata, önmagában is a láb problémáinak forrása is lehet. A cipőben a lábfej érintkezik a cipő belső anyagával, ami bizonyos érzékelő ingereket jelent, hiszen a láb érzőideg ellátása rendkívül fejlett, az itt található idegvégződések a test minden egységével összetett kölcsönhatásban állnak. Ha a gyerek mindennap kényelmetlen cipőt visel, a rossz érzékelés állandósul.

A torzult inger egyaránt negatív hatással van a funkcióra és a szerkezetre is, kiváltója lehet a rossz egyensúlyérzékre és a motorikus kontrollra, melyek megváltoztatják a funkcionális mozgásmintákat. Lábunk állapota végigkísér minket egész életünkön át, meghatározza életminőségünket. Ezért nagyon fontos, hogy szülőként odafigyeljünk gyermekeink mozgásszervi rendszerének épségére, az elváltozások kialakulásának megelőzésére, megteremtsük a legjobb feltételeket az egészséges életkezdéshez. A Formthotics™ Youth talpbetéteket arra tervezték, hogy minden helyzetben helyes alátámasztást biztosítson a gyermek fejlődésben lévő lábának. A neutrális helyzetben lévő saroknak köszönhetően korrigálódik a boka és a láb tengelyének helyzete, szabad mozgást és aktív ingereket engedve a lábnak. Megelőzi a szalagok túlnyúlását, a láb hosszanti boltozatának lesüllyedését és segíti a láb egészséges fejlődését.

Utcai
Tökéletesen illeszkedik, gondoskodik a természetes funkcionális alátámasztásról. Mindenfajta utcai gyerekcipőbe ajánlott.
// YOUTH Casual Single
A dupla réteg biztosítja a szükséges tartást és alátámasztást, a lágyabb fedőréteg még nagyobb kényelmet kölcsönöz.
// YOUTH Casual Dual
Foci
Tökéletes illeszkedés, funkcionális alátámasztás, nagy mértékű kontroll.
Keskeny, szorosan illeszkedő sportcipőbe ajánlott.
// YOUTH Football Single
Magába foglalja a Single változat jellemzőit és rendelkezik egy lágyabb fedőréteggel, amely a testünkkel folyamatosan érintkező pont, így kényelemérzetet is nagymértékben befolyásolja.
// YOUTH Football Dual